3170 Szécsény, Haynald L. u. 7.
Tel.: 32/370-639
email: ferences.betania@gmail.com

 

A Szécsényben működő idősotthon azzal a céllal jött létre 1994-ben, hogy idős, beteg emberek részére megnyugvást, békés, családias légkört biztosítson teljes körű ellátással, bentlakással.

2016. elején átköltözve a felújított épületbe nagyobb létszámmal új élet indult a
Betániában, immár a bentlakásos idősotthon mellett nappali ellátottakkal is foglalkozva.

Nevünkben a küldetésünk:

Ferences, mert Assisi Szent Ferenc lelkületében, testvéri közösséget alkotva törekszik az otthonban mindenki Istent szolgálni dolgozva, vagy betegen, az élet terheitől megfáradva, de nem elkeseredve.
Betánia egy helységnév volt Palesztinában. Itt lakott az Úr Jézus barátja, Lázár, és Jézus gyakran meglátogatta őt, jól érezte magát Betániában. Életünket, közösségünket úgy igyekszünk formálni, hogy az Úr jól érezze magát közöttünk. Életünket testvéri közösségként éljük meg, ami annyit jelenti, hogy mindenki beleteszi a magáét. Egymást támogatjuk, segítjük, kiveszi mindenki a maga részét az életből, a feladatokból.

Mindennapi életünk keretei:

Az otthon fenntartója és működtetője: Ferences Szegénygondozó Nővérek Szerzetesrendje. Civil munkatársainkkal közösen arra törekszünk, hogy az itt élő, vagy napközben hozzánk betérő idős, beteg emberek valóban családias légkörben, szerető gondoskodást, színvonalas ellátást, és lelki segítséget is kapjanak életüknek ebben a nehéz szakaszában.
Fontos számunkra, hogy jól együtt tudjunk működni az ellátottak családjával, hozzátartozóival. Nagy örömünkre szolgálatunkba önkéntesek is bekapcsolódnak, így egy közösséget alkotva a mindennapokat színessé téve tudjuk megélni a hétköznapokat és az ünnepeket.
Intézményünkkel kapcsolatos további információ a fenti címeken vagy telefonszámon kérhető.